Elérkeztünk az ültetési szakaszhoz, amelyre június 26-án került sor, amikor a gyerekek lelkesen húzták fel a kiskertész kesztyűiket, ragadtak ásót, kapát, öntözőkannát, és beültették a magaságyásokat különféle növényekkel. A munkát Dániel Lajos kertészmérnök, a projekt szakmai vezetője irányította, aki a korosztálynak megfelelő módon mutatta meg a gyerekeknek a növényekkel való bánásmód alapjait, és segített nekik a közös munka során.

A kiskertészek átvették a terepet
A kert telepítése valódi közösségi esemény volt: nemcsak a diákok és tanítóik vettek részt benne, hanem a szülői közösség is aktívan kivette a részét. A nyári szünet alatt a szülők vállalták az öntözési feladatokat, ezzel biztosítva, hogy a meleg hónapokban is fennmaradjanak a növények, és tovább fejlődhessen a kert. Ez a közös felelősségvállalás nemcsak a növények túlélését segíti, hanem erősíti az iskolai közösség kohézióját is.

Vegyétek a magocskákat
A kert kialakítása még nem ért véget – a most elültetett ágyások csak az első lépést jelentik. A cél egy olyan élő, változó, tanulást segítő környezet létrehozása, amely évszakról évszakra új lehetőségeket kínál a felfedezésre és a gondoskodás megtapasztalására. A gyerekek számára így a kert nem csupán egy zöld terület lesz az iskola udvarán, hanem egy évekig tartó tanulási és kapcsolódási élmény része.
A projekt többet adott, mint néhány ágyásnyi növény – közösséget, élményt, és a jövőbe vetett zöld reményt ültetett el mindannyiunkban.
A közösségi kert projektünket a MOL ás a Polgár-társ alapítvány finanszírozta.


